2009. október 24., szombat

EM-020 Regéci várhegy

Mint ahogy a Tokaji beszámoló végén írtam, reggelre feloszlott a köd. Kicsit későn, 11 óra után indultunk és fél egy körül értünk Regécre, ez a tábla mutatja az utat az erre járó várlátogatónak.



A falúból a Kék-Piros jelzésen haladtunk felfelé. Az eső után jó nagy sár volt mindenütt.



A vár már messziről látszik, 2,5 km utat kell megtenni mire feljutunk.



Ezen a szép ösvényen mentünk fel, az őszi erdőben.



Nehéz lenne eltévedni, végig szépen jelölve van az út.



Itt már csak 1 kiló méter volt hátra.



Hamar elértük a várat.



Ezen a bejáraton juthatunk a belső térbe, ha vettünk jegyet a pénztárban (350 Ft).



Próbáltunk egy csendesebb helyet választani az antenna telepítéshez, de ez nem igazán sikerült, sok látogató volt, habár ez a képen nem látszik :-)



Elkezdtem hívogatni…



…5 összeköttetés sikerült. Átszereltem a 28 MHz-s antennát, de verseny volt így feladtam és leszereltem az állomást.



Így néz ki a vár belülről…



…és így a falú másik széléről.




Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk és megnézzük a Boldogkőváraljai várat is. Ide már nem vittem rádiót. A belépő 600 Ft.



Mire hazaindultunk már a nap is aludni készült.




Az időjárás szeles és gyengén felhős volt, a csúcson 14,6 °C-ot mértem.
Köszönöm mindenkinek az összeköttetést, a LOG-ot feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/EM-020

LOG:
Time (UTC)CallBandModeNotes
11:34HA0ML144MHzFMPisti, Fehérgyarmat, KN17GX
11:35HA0LR144MHzFMDodi, Nyíregyháza
11:40HG0HLL144MHzFMÁkos, Debrecen
11:46HA9PH144MHzFMNándor, Miskolc, KN08IC
11:56HG9MZG144MHzFMGéza, Vizsoly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése