2009. november 22., vasárnap

KM-025 Nagy-Hárs-hegy

Az időjárás leginkább a tegnapihoz hasonlított, köd és köd, de ha tegnap mentünk, akkor ma miért ne. Tegnap úgy terveztem, hogy felmegyünk a KM-014-re de közben meghívtak minket egy születésnapra, így kicsit kevesebb idő maradt a túrára, ezért a Nagy-Hárs-hegyre esett a választás.
A kocsit a Gyerekvasút Szépjuhászné megállójánál tettük le, majd kisétáltunk az úthoz, hogy lefotózzuk a táblát.


A Sárga jelzésen indultunk a csúcs felé.


A köd valamivel sűrűbb volt mint tegnap, néhol a látótávolság csak pár tíz méter volt.


Egyszer csak megpillantottuk a kilátót, ott volt az orrunk előtt.


Az aktiválás jól ment, sokan voltak a sávban. HA2VR/P a KM-014-ről dolgozott a frekvencián amit átadott nekem. HG4UK közben bejelentkezett a KM-011-ről akinek pár perc múlva én adtam át a frekvenciát, de előtte még sikerült az összeköttetés S51KV-vel 260 km távolságból. Ma is csak a kézi rádió (VX-3) volt nálam 1,5 wattal a 260 km szerintem elég jó távolság.


Ilyen volt a kilátás a kilátóból. Látótávolság szinte semmi, de ebben is van valami szép.


10 összeköttetés után kapcsoltam ki a rádiót, majd elindultunk a Kis-Hárs-hegy felé.


Megérkezve itt is felmásztunk a kilátóba, igaz semmit nem láttunk, de ha kilátó, akkor oda fel kell mászni.


Visszafelé a Zölddel jelzett “körúton” jöttünk, majd egy darabon a sínek mellett.


Ilyen szép gombákat is láttunk az út szélén.



Visszaérve a Szépjuhászné állomáshoz éppen jött a vonat, amit lefotóztam, majd hazaindultunk.


Végezetül a térképen világoskékkel jelöltem utunkat.


Az időjárás mint már írtam ködös volt, a kilátóban 10,5 °C-ot mértem.
Köszönöm mindenkinek az összeköttetést, a LOG-ot most is feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-025

LOG:
Time (UTC)CallBandModeNotes
10:16HA2VR/P144MHzFM Gyuszi, KM-014, S2S
10:19HG5OJW144MHzFMLaci, BP Rákoskeresztúr
10:19HA5CQZ/M144MHzFMZoli
10:20HA7SZA144MHzFMMihály, Nagykovácsi
10:22HG4UK/P144MHzFM Zsolt, KM-011, S2S
10:25HA5OCS144MHzFMAndrás, BP
10:26HA3FUP/M144MHzFMPéter, Bicske
10:26HA7AT144MHzFMLajos, Erdokertes
10:29S51KV144MHzFM JN86AI
10:31HG5ACZ144MHzFMZsolt, BP XIV

2009. november 21., szombat

KM-029 Iharos

Budaörsre készültünk bevásárolni, jön a Karácsony… de előtte felsétáltunk az Iharosra. A térképen világoskékkel jelzett utat jártuk be, visszafelé is ezen haladtunk. Nem mértem pontosan, de nagyjából oda-vissza 2,6 kilómétert tettünk meg.
A focipálya mellől indultunk…


Ködös párás idő volt, de ez nem szegte kedvünket. Szép szines levélszőnyegen és némi sárban haladtunk felfelé.


A Piros plusz jelzésen mentünk.


Megálltunk a Szily-kápolna mellett, majd a “P+”-on haladtunk tovább.


Felérve az egyik hangár tetején vertem tanyát. Csat a kézi rádió (VX-3) volt nálam és a szokásos antenna.


Jól ment az aktiválás, néhány perc alatt sikerült 5 összeköttetés, mikor hirtelen elfogytak a partnerek. Mivel a látótávolság 100 méter alatt volt és nem volt túl meleg sem, (5,9 °C mértem) így elindultunk lefelé.


A levelek között gombák is bujkáltak.



Ilyen szép volt az erdő…



Köszönöm az összeköttetéseket, a LOG-ot feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-029

LOG:
Time (UTC)CallBandModeNotes
11:26HA5TI144MHzFMPista, BP XI
11:28HA4FY144MHzFMJános, Székesfehérvár
11:29HA4BF/P144MHzFMFeri, Vecsés
11:30HA5LV144MHzFMViktor, BP Kelenföld
11:33HA2ECW144MHzFMPista, Tatabánya

2009. november 15., vasárnap

KM-006 Naszály

Ma a Naszály volt a célpont. Az időjárás jónak ígérkezett ezért elindultunk, 11:40-kor értünk Kosdra, a falú szélén hagytuk az autót. A térképen látszik a megtett utunk, a sárga a felfelé, a narancs a lefelé utat jelzi. A tanösvényen haladtunk felfelé ami becsatlakozik a Kék jelzésbe. Lefelé egy darabig szintén a tanösvényen jöttünk, majd a Sárga + jelzésen, és a végén egy jelzetlen erdei úton, ahonnan a falú alatt visszatértünk a tanösvényre.



A csapatunk (+ a fotós :-)) és mögöttünk a Naszály a villanydrótok mögött.


Ahogy az lenni szokott itt is volt egy sorompó, nyitva találtuk, ami nem igazán érdekes mivel úgy is gyalog megyünk.



Megnéztük a bányász emlékművet, majd folytattuk utunkat felfelé. A lehullott levelek vizesek és csúszósak voltak.



Végig szépen fel vannak festve a jelzések, nem csak a tanösvény hanem minden más is.



A kopasz-tetőről szép kilátás nyílik a környékre.



Megnéztük a Sárkánygödröt is, de nem volt sehol a sárkány… 



Felérve a csúcsra kicsit átöltöztem (póló csere, kicsit megizzadtam), egy kabátot is felvettem, majd irány a torony. És aktiválás… 8 összeköttetést sikerült összehozni.



A geotornyot már csak lefelé indulva fényképeztem le.



Ilyen volt a kilátás Vác felé, kicsit párás volt a levegő.



Az útbaigazító tábla a tanösvény, Zöld háromszög Sárga + csomópontban.



A Pádimentom-kő.



És a végére egy csoportkép.




Úgy terveztük, hogy mire a Nap lenyugszik addigra visszaérjünk a kocsihoz, ez sikerült is, negyed ötkor indultunk el Budapest felé.
Szép őszi időnk volt, kicsit szeles, de napos a csúcson 11,5 °C-ot mértem. Körülbelül 9 kilómétert gyalogoltunk és 450 méter szintkülönbséget emelkedtünk túránk során.
Köszönöm az összeköttetéseket, a LOG-ot feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-006

LOG:
Time (UTC)CallBandModeNotes
12:34HG4UK144MHzFMZsolt, BP Zuglo, JN97NM
12:35OM/HA2RI/P144MHzFMLaci, Párkány
12:37HA2ATI/P144MHzFMAttila, Pisznice
12:40HA2MC144MHzFMJóska, Agostyán, JN97EP
12:43HA5AQ/P144MHzFMTóni, Jászszentandrás, KN07CO
12:45HA9MDP/P144MHzFMPéter, BP III.
12:53HA7LJ144MHzFMPisti, Karcag, KN07LH
12:55HA2NL144MHzFMLaci, Tatabánya, JN97EO

2009. november 1., vasárnap

KM-031 Bajtemetés

Meglátogattam Öcséméket, Gyömrőn laknak, közel van Pécel és még nem voltam a Bajtemetésen. Ebéd után nekivágtunk. Az autót Pécel szélén tettük le, majd elindultunk a csúcs felé.



Megálltunk megnézni a II. világháborús emlékművet.



Az út szélén még nyílnak virágok.





Az antenna torony ami mellett balra kanyarodva már-már látszik a volt laktanya.



Út közben rengeteg kökényt ettünk. Néhány perc séta után elértük a laktanya kerítését.



Kettő óra után pár perccel értünk fel, az egyik “bunker” tetején telepedtem le. Felállítottam az antennát, majd összeraktam a rádiót.



Néhány hívás után jöttek is az állomások, 10 összeköttetést sikerült létesíteni.



Egy kép a geodéziai toronyról.




A levegő gyorsan hűlni kezdett, közben elfogytak az állomások is. Lebontottam és elindultunk lefelé. Jól éreztük magunkat a friss levegőn, jól esett az ebéd utáni séta.
Az időjárás nagyon szép volt, gyengén felhős, kicsit párás, 8,5 °C-ot mértem.
Köszönöm az összeköttetéseket, a LOG-ot feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-031

LOG:
Time (UTC)CallBandModeNotes
13:24HA5OCS144MHzFMAndrás, Budapest
13:25HG4UK144MHzFMZsolt, BP Zugló
13:29HA5AQ144MHzFMTóni, Budapest III.
13:32HA8BI144MHzFMLajos, Szigetszentmiklós
13:32HA5AMH144MHzFMIstván, Budapest
13:34HA2TM144MHzFMIstván, Peremarton
13:34HA4FY144MHzFMJános, Székesfehérvár, JN97FE
13:37HA5ZD144MHzFMErnő, Budapest, JN97NM
13:41HA7NX144MHzFMMisi, Szolnok
13:44HA5ARR144MHzFMZoli, Budapest XVI