2009. december 13., vasárnap

KM-009 Nagy-Sas-hegy

Már napok óta kitaláltam, hogy ma a Nagy-Sas-hegyet fogjuk aktiválni, de mikor reggel megláttam, hogy esik a hó már nem volt visszaút. Mindenképpen menni akartam, ilyen időben nem maradhattunk itthon.
Az kocsit Nagyirtáspusztán a Szent Orbán Fogadó parkolójában tettük le.


Az istállók mellett vezet az út.


Lovak is voltak…


A sarkon a kerítésen van ez a tábla.


A Zöld Plusz jelzésen mentünk a Zöld jelzésig…


…majd a Zöld háromszög jelzésen a csúcsig.


Ez a tábla fogadja az ide látogatókat, aminek a tartó oszlopa kicsit el van korhadva. Valaki egy kábel kötözővel már odakötötte a mellette álló fa ágához, hogy el ne dőljön.


Gyorsan telepítettem az állomást, közben teát kortyolgattam. Meglepődve tapasztaltam a nagy aktivitást a sávban, aminek nagyon örültem. Több S2S QSO-t sikerült összehozni; Először HA7UL/P Feri jelentkezett a KM-016-ról, majd kicsit később HA2VR/P az EM-022 csúcsról. Már-már készültem összepakolni, mikor HG4UK/P-t is sikerült meghallani miközben Írott-kőre mentek felfelé, megvártuk még felérnek igy vele is összejött a csúcs-csúcs QSO így itt 3 S2S QSO-t naplózhattam. Az itt töltött közel egy óra alatt 15 összeköttetést sikerült megcsinálni. Lebontottunk és indultunk tovább…


Ilyen volt a kilátás következő úti célunk Kóspallag felé.


A térképen a bejárt utunk látható, fel és le is ugyanazon az úton haladtunk.


A csúcson szállingózott a hó, de nem túl nagy intenzitással, a hőmérséklet -3,3 °C és -2,5 °C között változott ittlétünk alatt.
Mint már említettem innen Kóspallag felé vettük az irányt, hogy meghódítsuk a Tar Péter-hegyet is a mai nap zárásaként, de ez már a következő beszámolómban olvasható. Itt a link.
Köszönöm mindenkinek az összeköttetést, a LOG-ot most is feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on:  HA/KM-009

LOG:
Time (UTC)CallBandMode Notes
10:49HA5KDR144MHzFMMiki Gerecse JN97FQ
10:50HA7UL/P144MHzFMFeri KM-016 JN97KO S2S
10:51HA2ML144MHzFMPista Kocs JN97CO
10:52HA7UG144MHzFMLaci Nyáregyháza JN97SG
10:53HA5AZC144MHzFMLajos BP XI JN97ML
10:57HA2SB144MHzFMGábor Pápa JN87RH
11:03HA6QZ144MHzFMZsolt JN97VX
11:05HA5TI144MHzFMPista BP JN97ML
11:07HA7SZA144MHzFMMihály Nagykovácsi
11:09HA2VR/P144MHzFMGyuszi EM-022 JN98WC S2S
11:19HA7CN144MHzFMZoltán Göd
11:27HA7ARN144MHzFMJános Kistarcsa JN97PM
11:29HA5CW144MHzFMJóska BP JN97PM
11:38HG4UK/P144MHzFMZsolt ND-001 Írotko JN87FI S2S
11:41HA2NV144MHzFMJános JN87EO

KM-020 Tar Péter-hegy

Ma két csúcsot aktiváltunk a KM-009-et és ezt a csúcsot a Tar Péter-hegyet. A KM-009 beszámolója itt olvasható.

A Kék + on indultunk felfelé…



…majd letértünk az útról és felfelé indultunk.



Kicsit nehézkes volt a feljutás itt-ott a szeder bokrok megpróbáltak csapdába ejteni, de nem hagytuk magunkat. A csúcskövet nem találtuk meg a bozótban, de a GPS szerint a csúcson voltunk. Összeraktam az állomást, az akkuban maradt annyi, hogy itt még tudjak aktiválni, habár adásban már csak 11,5 Voltot mértem benne.



6 összeköttetést sikerült összehozni, köztük HA2VR/P Gyuszi aki szintén egy új csúcsról jelentkezett az EM-023-ról így itt is sikerült egy csúcs-csúcs összeköttetést logolni. 10 perc rádiózás után bontottunk és indultunk lefelé, már kezdett szürkülni. A Nap már lenyugvó félben volt, mire visszaértünk a kocsihoz már sötétedett. Haza indultunk de útközben még megálltunk Verőcén és ettünk egy forró gulyáslevest.



A térképen látható megtett utunk.



Itt kicsit melegebb volt mint a KM-009-en -2,4 °C-ot mértem és a hószállingózás is abbamaradt.
Köszönöm mindenkinek az összeköttetést, a LOG-ot most is feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-020

LOG:
Time (UTC)CallBandModeNotes
13:56HA5KDR144MHzFMMiki Gerecse JN97FQ
13:58HA7ARN144MHzFMJános Kistarcsa JN97PM
14:00HA2VR/P144MHzFMGyuszi EM-023 JN98WD S2S
14:04HG5OJW144MHzFMLaci BP XVII Rákoskeresztúr
14:06HA5AGP144MHzFMIstván Kistarcsa JN97PM
14:06HA2ECW144MHzFMPista Tatabánya JN97FN

2009. december 12., szombat

KM-021 Hármashatár-hegy

Szép tiszta idő volt így délután kimentünk a Hármashatár-hegyre egy kicsit sétálni. A Szépvölgyi út végén tettük le a kocsit és innen sétáltunk fel.



A jelzést követve hamar felértünk.



A jó idő a siklóernyősöket is inspirálta, tele volt velük az ég.



Az egyik bunkerba vettem be magam. Az antennát most egy 5 méteres pecabotra rögzítettem, amit csak úgy lábbal támasztottam, hogy fel nem boruljon.



Csak a fejem látszott ki a bunkerból, és harcoltam az ellenséggel :-) Fél óra rádiózás után összepakoltam, majd rövid fotózás után visszasétáltunk a kocsihoz.



A tiszta levegőnek köszönhetően a Dunán szépen látszottak a hidak.



A siklóernyősök fáradhatatlanul repkedtek a fejünk felett.



A Parlament is szépen látszott, habár a kép nem sikerült a legjobban.



Ilyen szép volt a kilátás a város felé.





És végül a térkép amin rövidke utunk látható.




Sikerült az aktiválás, 13 összeköttetést csináltam. Sajnos HA5OT Ottónak igaza volt az átjátszó erősen zavart forgalmazás közben, a gyenge állomásokat képes teljesen elnyomni!
Az aktiválás kezdetén +1,4 °C a végén +0,8 °C-ot mértem és borult volt az ég ennek ellenére szép kiránduló idő volt.
Köszönöm mindenkinek az összeköttetést, a LOG-ot most is feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-021


LOG:
Time (UTC)CallBandMode Notes
12:30HA5OCS144MHzFMAndrás BP XX
12:31HA6QR/P144MHzFMGyula EM-006 S2S
12:35HA5OT144MHzFMOttó BP
12:40HA6OY/P144MHzFMJóska EM-006 JN97VV S2S
12:44HA4BF144MHzFMFeri Gomba JN97SI
12:47HA9MDP/P144MHzFMPéter HHH
12:49HA5CQZ144MHzFMZoli BP Újpest
12:50HA7UL144MHzFMFeri Érd JN97KK
12:51HA5CVJ144MHzFMJános BP JN97KJ
12:53HA7MQ144MHzFMPista Pórtelek JN97XJ
12:55HG5CUT/P144MHzFMTibor HHH JN97LN
12:58HA5ASS144MHzFMZsolt Szigetszentmiklós JN97MI
12:59HA7PC/P144MHzFMKároly BP XIV Zugló

2009. december 5., szombat

KM-007 Prédikálószék

Mostanában ködös aktiválásaim voltak, megnéztem az időjárás előrejelzést és biztatónak tűnt “Napközben megszűnik a köd” írták. Nekem se kellett több, elindultunk. Irány a Prédikálószék, bíztam benne, hogy szép kilátásunk lesz, de sajnos nem…
Dömös felől közelítettünk. Ez a tábla a falúban van, hogy biztosan odataláljon az ember a Rám szakadékhoz :-) vagy, hogy ködben se tévedjünk el.


A kocsit a falú szélén hagyva a PSZ jelzésen indultunk felfelé. Rengetegen voltak az úton, de valószínűleg a Rám szakadék volt a céljuk, mert mikor letértünk az aszfalt útról hirtelen eltűntek az emberek.


Itt még szép volt az erdő, kicsit ködös de gondoltam, hogy felfelé majd ritkulni fog.


A PZS jelzésen a Szentfa kápolnáig mentünk, majd a Piros háromszögön folytattuk az útat. Innen kezd el erősebben emelkedni.


Itt már jól látszik, hogy felfelé kell mászni. Itt még körülbelül 500 méterre voltunk a Vadálló-kövektől.


És elértük őket… a köd erősödni látszott.


Én és az egyik Vadálló-kő.


Fent az egyik padon vertem tanyát, az antennát a pad melletti fa ágai között kitolt pecabotra erősítettem.


12 összeköttetést sikerült összehozni. Az utolsó összeköttetést csináltam mikor egy nagyobb csapat kiránduló jelent meg a hegyen. Érdeklődtek, hogy mit csinálok, majd folytatták útjukat. Mi is összepakoltunk és elindultunk lefelé, kezdett hűlni a levegő és a köd is megmaradt.


És a végén a térkép amin látszik megtett utunk, lefelé ugyanazt az utat követtük mint amin felfelé haladtunk.


Az időjárás ma sem volt kegyes ismét egy ködös aktiválást tudhatok magam mögött. Az aktiválás kezdetekor 3,3 °C-t a végén 2,6 °C-t mértem. Közben elfogyott egy termosz forró tea, két mandarin és egy kis csoki.
Köszönöm mindenkinek az összeköttetést, a LOG-ot most is feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/KM-007

LOG:
Time (UTC)CallBandModeNotes
11:35HA5AZC144MHzFMLajos, BP XI Újbuda
11:37HA5CQZ144MHzFMZoli, BP
11:38HG4UK144MHzFMZsolt, BP Zugló, JN97NM
11:39HA5OT144MHzFMOttó, BP Óbuda
11:43HA5ALE/P144MHzFMBarnabás, Mátrafüred
11:48HA6QZ144MHzFMZsolt, Mátraverebély
11:50HA6ZG144MHzFMLaci, Gyöngyöstarján
11:53HA7BUS144MHzFMJános, Jászfelsoszentgyörgy, JN97VM
11:57HA6NN144MHzFMBandi, Salgótarján, JN98VC
11:58HA5MA144MHzFMLaci, BP XI
12:00HA9MDP/P144MHzFMPéter, BP III
12:01HA5LV144MHzFMViktor, BP XI Kelenföld