2009. szeptember 19., szombat

EM-025 Szokolya

Hétvégére hazalátogattunk a szüleimhez a Nyírségbe, ha már itt vagyunk és közel van a Zemplén, akkor valahová fel kellene mászni gondoltam, így hát a csúcs listát nézegetve az EM-025-re esett a választás. Nem akartunk nagyon korán kelni, hát nem is keltünk, szépen megebédeltünk és csak ez után indultunk. Körülbelül 13 óra lehetett mikor Erdőbényén kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a hegy felé. Alig kétszáz métert mehettünk, mikor a Piros jelzés hétvégi házak között vezetett el. Itt láttuk a következő útbaigazító táblát :-)



A térkép előzetes tanulmányozásából kiderült, hogy turista út nem vezet a hegyre a Piros jelzés elmegy a hegy alatt, viszont az erdészeti utak egyike szinte a csúcson halad keresztül.



Elhaladtunk a “Deákok kútja” nevű forrás mellett, aminek iható tiszta vize van.



A jelzésen haladva pocsolyák nehezítették utunkat, de a fák között mindet ki tudtuk kerülni.



Elértük a térképen kiszemelt erdészeti utat, ami mint kiderült az erdő szélén van, ez a Cartographia féle Zempléni-Hegység térképén a “Csipkés sírja” jelzésnél a csúcs felé tartó út. Elindultunk felfelé, de kb. 200 méter után majdnem ember magasságú gaz nőtte be. Visszamentünk az erdőbe és a fák között haladtunk felfelé, ha már az úton nem tudtunk. Az utolsó 300 méter nehezebben járható, nagy méretű kövek, sziklák borítják a hegyet.



Elértünk egy tisztást (ami már majdnem a csúcs) innen szép kilátás nyílik a közeli magaslatokra és kicsit távolabb a tokaji hegy (EM-037) is jól látszott.





Kis pihenő után tovább másztunk, hamar elértük az általam csúcsnak vélt magaslatot, de mint kiderült még volt hátra 200 méter, ebben megerősített a GPS is. Mikor megpillantottam a csúcskövet majdnem negyed négy volt. Összeraktam az állomást, Yaesu FT-897D, körsugárzó, akku. Egy kő volt az asztal, és a kinyomtatott csúcslistán ültem :-)





Csak 2m-en akartam aktiválni, nem is vittem más antennát, de mikor hosszas hívogatás után sem válaszolt senki kezdtem kicsit aggódni. Beszóltam az elért átjátszókon ez segített… Az első QSO UT1DA-val, majd UX1DZ következett aztán semmi. Ismét az átjátszókhoz fordultam így újabb partnerekre akadtam, HA1VX válaszolt de direktben sajnos nem hallottuk egymást, viszont HA9RA és HA9SP tökéletesen vette az adásomat.



Még kb. negyed óra CQ-zás után lebontottam és elindultunk lefelé. Mivel nem akartunk ott menni ahol jöttünk megpróbáltunk egy másik úton lejutni. Nagyjából a már említett forrás felé vettük az irányt, csak úgy egyenesen le a hegyről. Rátaláltunk az egyik erdei útra, ami jól járható, és szinte párhuzamos a turista úttal, ezen haladtunk lefelé. Kiérve az erdőből egy a favágók által használt traktorra bukkantunk, szép régi darab.





Lejjebb érve már láttuk Erdőbénye házait…



Visszanézve még látszott a Szokolya.




Köszönöm mindenkinek a QSO-kat, LOG-ot feltöltöttem a SOTA adatbázisba.
A csúcs adatai a SOTAwatch-on: HA/EM-025

LOG:
Time (UTC)CallBandModeNotes
13:28UT1DA144MHzFMÁrpi, KM18EI
13:31UX1DZ144MHzFMViktor, KM18FI
13:44HA9RA144MHzFMOtto, Miskolc
13:52HA9SP144MHzFMLaci, Edelény

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése