2009. augusztus 9., vasárnap

KD-034 Meleg-hegy

Vasárnap reggel egy hirtelen ötletünk támadt, menjünk a Velencei-tóra fürdeni, de ha már arra megyünk akkor legyen valami hegy meg aktiválás is. A legközelebbi csúcs a Meleg-hegy így hát erre esett a választás. Nadapig kocsival mentünk, a turista út elején sajnos valaki épített egy kerítést, amihez nagyon gratulálok neki :-( Így kicsit kerülni kellett, kicsit tovább kell menni a Sárga jelzésen, majd a falú szélén jobbra a kitaposott úton, ami az erdő szélén vezet és később becsatlakozik az eredeti Piros jelzésbe.



Visszafelé megnéztük, hogy a kerítésen hogyan lehet átjutni, hát sehogy, de mellette le lehet jönni a falúba. Mivel a turista út nem vezet fel a csúcsra (elmegy mellette) igy mikor már láttuk a tornyot (valami mobiltelefon torony, de van rajta egy csomó antenna ) a csúcson az egyik arra vezető ösvényen felsétáltunk.



A csúcsra 13 óra után értünk fel, a geodéziai torony aljában a lépcsőn tanyáztam le először de az antennát nem igazán tudtam hová rögzíteni, így kézben fogtam ami eléggé macerás (rövid kábel van rajta :-)), majd úgy döntöttem, hogy a mobil torony kerítésére teszem fel, a koax pont elég hosszú volt így folytattam az aktiválást.


A csúcson és a felvezető úton rengeteg szeder bokor van amin már érik a finom gyümölcs, meg is ettünk belőle egy jó adagot. Nagyon örültem, hogy HA7ARN/P Jánossal és HA7UL/P Ferivel is sikerült az S2S QSO.



Körülbelül egy óra rádiózás után (az utolsó 15 percben már nem jött vissza senki hiába hívogattam) összepakoltunk és elindultunk a Velencei-tóhoz, a szabad strandon sokan voltak, de azért átöltöztünk és fürdőztünk egyet (a víz kb 24 fokos volt ami nekem kicsit hideg volt), majd elindultunk haza. Nagyon kellemes délutánunk volt, köszönöm mindenkinek az összeköttetést.
A LOG-ot feltöltöttem a SOTA adatbázisba:
A csúcs adatai a SOTAwatch-on:  HA/KD-034

LOG:
Time (UTC) Call Band Mode Notes
11:19 HA2ESM 144MHz FM Tamás, Veszprém
11:21 HA2TX 144MHz FM Misi, Peremarton
11:27 HA2NL 144MHz FM Laci, Tatabánya JN97EO
11:29 HA5AMH 144MHz FM István, BP Rómaipart
11:30 HA7ARN/P 144MHz FM János, EM-054, S2S
11:39 HA7UL/P 144MHz FM Feri, KM-025. S2S
11:42 HA4SA 144MHz FM Atilla, Pákozd
11:50 HA7PC/P 144MHz FM Károly, Zsámbék
11:53 HA3TFE 144MHz FM Feri, Balatonföldvár
11:56 HG4GHD 144MHz FM Laci, Dunaujváros
11:57 HA5TI 144MHz FM Pista, Budapest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése