2009. március 7., szombat

KM-018 Nagy-Kevély

Ez volt az első közös rádiós túránk a barátnőmmel. Kicsit hideg volt, de egyébként jó időt sikerült kifognunk. A kocsit Üröm mellett tettük le és a Piros jelzésen indultunk felfelé. Mint a legtöbb túra, ez is egy sorompóval kezdődött.



Az út jól járható, a fenyők szépen zöldelltek. Már érezni lehetett a tavaszt a levegőben.



Keresztülsétáltunk a kőbányán. Fentebb nyíltak a hóvirágok.



A kilátás remek volt, bár elég erősen fújt a szél.



Letekintve a hegyről az “Egri várat” láthattuk, itt forgatták az Egri csillagok című filmet.



Felérve a kilátó maradványaihoz, aktiváltam a csúcsot, 10 összeköttetést csináltam. Erősen fújt a szél ezért nem sokáig maradtunk. Megbújtunk a sziklák mellett, ettünk egy szendvicset, majd elindultunk lefelé.



Visszafelé ugyanazon az úton haladtunk mint felfelé jövet. Egy utolsó kép a kőfejtőről.



Köszönöm mindenkinek az összeköttetést. A LOG-ot feltöltöttem a SOTA adatbázisba:

A csúcs adatai a Sotawatch-on: HA/KM-018

LOG:
Time (UTC) Call Band Mode Notes
12:31 HG4UK 144MHz FM Zsolt, BP Zugló
12:32 HA7UG 144MHz FM Laci, Nyáregyháza
12:32 HG5CQZ 144MHz FM Zoli, Újpest
12:33 HA5AQ 144MHz FM Toni, BP III
12:33 HA7ARN 144MHz FM János, Kistarcsa
12:35 HA2EBX 144MHz FM Jóska, Komárom
12:37 HG7SZL/P 144MHz FM Feri, BP
12:38 HA2KME/P 144MHz FM Laci, Tatabánya
12:41 HA1VX 144MHz FM Bandi, Budatétény
12:50 HA2ESM 144MHz FM Tamás, Veszprém

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése